Halló - Szélesi Sándor - Metró újság

Posted in Interjúk  by: sheenard
október 11th, 2007

Szélesi SándorMegjelent 2007 október 11-én a Metró újságban.

Szélesi Sándor szerint - akit az év legjobb európai sci-fi írójának választottak - a tudományos-fantasztikus irodalom mindig megmarad szórakoztató műfajnak, bár egyre inkább a szépirodalom felé tart.

Ön bizonyult idén az év legjobb európai sci-fi írójának. Mit jelent Önnek ez a kitüntetés?

- A munkában azt, hogy még jobban kell dolgoznom. Ezentúl a lehető legkörültekintőbben kell írnom, legyen szó egy többszáz oldalas regényről, vagy egy novelláról. Emellett ez a díj hozott némi nemzetközi ismertséget is: már a díjátadót követő napon több országból megkerestek szerkesztők, hogy leközölnék a lapjaikban vagy antológiáikban az írásaimat.

Ez hiányzott eddig?
- Ez minden írónak hiányzik ebben az országban. Ebből a nyelvből ugyanis nagyon nehéz kitörni a nemzetközi irodalomba. Ezért is volt, hogy az elmúlt években többségében a volt Szovjetunió tagállamaiból származó írók kapták meg ezt a címet. Ezen a nyelvterületen jobban megértik egymás irodalmát.

Mitől lesz jó egy science-fiction regény?

- Három fontos dolgot emelnék ki. Egy ilyen regény sztori-központú, ezért a történet nagyon fontos. A karaktereknek olyanoknak kell lenniük, mint a mai embereknek. Bár ezek a művek elrugaszkodnak a valóságtól, a szereplőket kellő érzékenységgel kell kezelni. A harmadik pedig a nyelv, vagyis, hogyan tudja mindezt tálalni az író.
Read the rest of this entry »

Sci-fiben az élen járunk - Mézes Gergely cikke

Posted in Interjúk  by: sheenard
október 1st, 2007

Szélesi SándorMegjelent 2007. okt. 01.-én: 24 óra, Békés Megyei Hírlap, Dunántúli Napló, Heves Megyei Hírlap, Nógrád, Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Néplap, Reggel.hu

Szélesi Sándort választotta a az Európai Science-Fiction Társaság Európa legjobb sci-fi írójává. Az író, aki a múlt héten vette át az elismerést, úgy véli: a sci-fi sosem volt olyan közel a szépirodalomhoz, mint manapság.

Szélesi Sándor volt már újságíró, tanár, kiadóvezető – közben pedig megírt 21 regényt, többségében science fictiont, de akad köztük ötezer éve játszódó ősmagyar misztikus regény, fantasy és thriller is. Most a Tűzvonalban című magyar filmsorozat forgatókönyvírójaként dolgozik. Az idén Dániában megrendezett Euroconon – az Európai Science-Fiction Társaság találkozóján – őt választották Európa legjobb sci-fi írójának.

„Remélem, a díj megnyitja előttem a kapukat. Magyarként ugyanis nagyon nehéz bekerülni az európai piacra, az Egyesült Államokba betörni pedig szinte lehetetlen” – mondja.

A 38 éves Szélesi költőként indult, aztán egy tehetségkutatón eltanácsolták. „Kamaszkorában mindenki keresi az önkifejezés módját. A zsűri véleményét hallva, kinyílt a szemem, beláttam, tényleg piszok rosszak a verseim” – emlékezik Szélesi, akit a zsűri biztatott a prózaírásra.
Read the rest of this entry »

Best SF Author 2007.

Posted in Hírek  by: sheenard
október 1st, 2007

(A Graal kiadó közleménye) Szeptember végén Koppenhágában az Európai SF Társaság (ESFS) ünnepi ülésén a legjobb európai SF szerzőnek járó díjat – Best SF Author 2007 – vehette át Szélesi Sándor író-szerkesztő, forgatókönyvíró. A díjat az Európai SF Társaság alapította. Évente egyszer a tagállamok javaslatára és szavazatainak összesítése után díjazzák a legjobbakat, nem kiemelten egy munkáért, hanem az addig végzett tevékenységüket elismerve.

Minden évben négy nap valahol Európában: az Európai SF Társaság évente egyszer megrendezi 1972 óta hagyománnyá vált találkozóját. Tavaly Kijevben, idén Koppenhágában, jövőre Moszkvában. A rendezvényen megjelennek írók, szerkesztők, kiadók, színészek és rajongók. Előadások és közönségtalálkozók alkotják a programot, filmvetítések és vásárok színesítik a hétvégét.

Koppenhágában a díszvendégek sorában többek között ott volt Harry Harrison, az SF Nagymestere; Stephen Baxter, akit A. C. Clarke-kal közösen írt regényei tettek ismertté; a híres fantasy szerző, Anne McCaffrey, illetve az orosz Szergej Lukjanyenko is. Ezen alkalommal ismét sor került az öreg földrész legjobb sci-fi írójának, kiadójának, magazinjának, grafikusának, támogatójának és fordítójának díjazására.

A találkozón, az ESFS különböző tagállamokból álló küldöttsége idén Szélesi Sándort találta a legjobb európai SF írónak. Az ezzel járó szobrot, mely egy dán képzőművész alkotása, David Lallytől, a szerző az ESFS elnökétől vehette át.

Egy másik díjat is elhoztak a magyarok: F. Tóth Benedek (akinek Mellékhatás címen idén jelent meg SF novelláskötete a Graal kiadó gondozásában) első könyves szerzőként Encouragement Awardot kapott az ESFS tagjaitól. A díjat az ígéretes kezdő íróknak adja át a nemzetközi szervezet.

Megjelent - A csonkolás művészete

Posted in Könyveim, Hírek  by: merras
december 16th, 2006

 

Csonkolás művészete c�mlapA fasiszta Magyarország első Mars-utazója, az egri borok után nyomozó uniós kommandósok, az öccsüket genetikailag átszabó gyerekek, Athos, Portos és Aramis phaserkarddal, a barátnőjével Rómában szórakozó ördög – mind-mind szereplői Anthony Sheenard novelláinak, amelyekből egy kiemelt válogatást tesz le a Graal Könyvek Kiadó az SF-et kedvelő közönség elé A csonkolás művészete címmel.

A Graal Könyvek Kiadó Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) novelláiból jelentetett meg egy kivételes válogatást 2006 karácsonyára. A tizennégy írásból álló antológia bepillantást nyújt egy alternatív magyar történelembe, a közeli Hold gyarmatosítása során adódó problémákba, de olvashatnak távoli világokról, idegen fajokról és civilizációkról is, melyek ismerkednek az emberrel vagy éppen az ember ismerkedik velük. Read the rest of this entry »

Újabb Zsoldos Péter díj

Posted in Hírek  by: merras
július 29th, 2006

Zsoldos Péter-d�jAz Avana Egyesület és Salgótarján város önkormányzata a “gazdája” a Zsoldos Péter-díjnak, amit idén kilencedik alkalommal osztottak ki a legjobb magyar SF-regénynek és novellának. A díj, mely a hazai SF legkiemelkedőbb személyiségének nevét viseli, július 29-én adták át a 26. HungaroConon.

Regény kategóriában a dr. S. Sárdi Margit vezette hatfős zsűri Lovas Lajos Agydobás című művét találta 2005 legjobb SF-regényének - ezúton is őszintén gratulálok a sikeréhez. Novella kategóriában a Galileo című novellám nyert. Az írás a Galaktika magazin 190. számában jelent meg 2006 januárjában.

Részlet az Árnyak ébredése című regényből

Posted in Részletek  by: merras
április 5th, 2006

A pápa a Sixtus-kápolnában fogadott. Én nem akartam, Annabeth nem akarta, Carney és Jessica Kerwin akarta. Én pedig mentem, hogy legalább értelme legyen a mai estének.
Kettőnk beszélgetését megelőzően, az éjféli misén XVIII. Benedek Krisztus születésének egyetemes jelképéről beszélt, s hogy ez az örömteli esemény az ember szabadságát testesíti meg, a jövőbe vetett hitet jelenti, s hogy amíg hisszük, addig a mienk a legnagyobb hatalom. Amint mienk az Ige is.
Nekem mindez túl elvont. Gyakorlatias gyermek voltam, akit anyám elhagyatott templomokban némán elrebegett imádságai sem töltöttek meg hittel. Mert miben higgyen az a gyerek, aki nap mint nap azt látja, hogy míg körülötte család, állandó lakás, iskolai barátok és ünnepek járnak mindenkinek, addig őt városról városra vonszolják, és az összes öröme az életben az, ha találkozik valakivel, aki egy kicsit figyel rá, és megosztja vele személyiségének töredékeit. Aki nem lát nyugalmat, örömöt és ünnepet. Akinek a karácsony azt jelenti, hogy nézheti, mások hogyan ünnepelnek. Read the rest of this entry »

Árnyak ébredése

Posted in Könyveim  by: merras
április 3rd, 2006

Árnyak ébredése bortóA tizenhét éves Gin Bowman feltett szándéka, hogy űrfelderítő pilóta lesz, ezért is jelentkezett a hadseregbe. Fél év kiképzés után, mielőtt a Kissinger Űrállomáson működő Katonai Akadémiára kerülne, egy hónap szabadságot kap katonatársaival. A 2384. év decemberét írják.

Bowman céltalanul és egyedül indul neki Chicago alsóvárosának. Nem tud mit kezdeni a szabadságával, ám már az első este belebotlik egy lányba, aki még magányosabb, mint ő, és – mint kiderül – szökésben van. A fiú tudja, mi az: menekülni. Az anyja paranoid volt, egész életében bujkált, és városról városra rángatta gyermekét. Bowman felkarolja a lányt, és hamarosan rádöbbennek, hogy az Államszövetségi Nyomozóiroda ügynökei vannak a nyomukban. Az is kiderül azonban, hogy nem Annabeth-et figyelik, hanem őt. A fiúnak újra kell gondolnia a gyermekkorát, az anyja paranoiájáról alkotott véleményét, és amikor elkezd az után kutatni, hogy ki volt az apja, rendkívüli tényre bukkan. Valakik még a szüleinek az emlékét is kitörölték a celluláris anyagai közül és a korabeli a híradásokból… a hivatalos iratok pedig titkosítva lettek.

Bowmant és a lányt a sors Párizsba veti, és ott hirtelen bekerülnek a világ leggazdagabb és leghatalmasabb embereinek játszmájába.

A Magyar Hírlap interjúja Szélesi Sándorral

Posted in Interjúk  by: merras
augusztus 16th, 2005

Vannak, akik úgy gondolják, hogy abból lesz a sci-fi író, akit zavarnak a tények, mások szerint épp ellenkezőleg: csak a tények alapján lehet jó sci-fit írni. Mi az Ön álláspontja?

Aki jól olvassa a sci-fit, az tudja: a science-fiction nagyon is mai dolgokkal, a jelen problémáival foglalkozik. Legtöbbször a félelmeinkkel: van, aki a klónozástól fél, az űrkutatástól, az idegen civilizáció gondolatától, a bioélelmiszerek termesztésétől, az édesvíz eltűnésétől, más a globalizációtól, a technikai civilizáció kihívásaitól; a jó sci-fi író elemzi a társadalom változásait, követi a tudomány fejlődését, figyelmezteti az embereket, utat mutat, elgondolkoztat.

Maga fél a klónozástól?

Hűűű, a mindenit… Mondom inkább így: nem értek hozzá. Sokat olvasok róla, akárcsak más, az embereket foglalkoztató problémáról. Ám minél többet olvasok róla, annál világosabb lesz előttem, milyen könnyű megvezetni tudattalanokat.

Kifejtené?

A klónozás tiltásának és/vagy engedélyezésének olyan erkölcsi, társadalmi és biológiai hatása lehet, amely veszélyeztetheti az emberi faj jövőjét. Sok a vita és az indulat az „ember másolása” körül, ideológiai kérdés lett a tudományból, sok tudós csak óvatosan mer nyilatkozni. A sci-fi nyelvén, a XXV. századi hősök segítségével azonban kimondhatjuk azt is, amiért egyesek ma eretneknek tartanák őket. És éppen ebben áll a science-fiction lényege: a sci-fi tudományos igényességgel megírt, időben és térben elmozdítható, valóság alapú fikció.
Read the rest of this entry »

Részlet a Sötétség előtt című regényből

Posted in Részletek  by: merras
december 16th, 2004

13.

Föld, Európai Unió, Chambord – 2366. október 5. kedd

Jessica Kerwin korban közeledett a hatvanhoz, de úgy nézett ki, mintha csak harmincöt lenne. Nem csupán a vonásai voltak megtévesztőek, hanem a mosolya, szeme csillogása, kislányos alakja és öltözéke is. Egy kívülálló azt hihette volna, hogy egy magára igényes üzletasszonnyal ül szemközt, aki a divatban érdekelt, és előkelő helyet tölt be ezen a téren. Ezzel szemben Jessica Kerwin egy időutazásokkal foglalkozó céget vitt, és csupán három éve szerelt le a hírhedt Katedrálistól, amelynek intervenciósaként több vért látott, mint ruhát, és többször markolt fegyvert, mint ahányszor ékszereket. Read the rest of this entry »

Sötétség előtt

Posted in Könyveim  by: merras
december 16th, 2004

Sötétség előtt bor�tóA csodák, isteni jelenések, megnyilatkozások megszaporodnak a Novus Ordo Seclorum fennállásának évszázadaiban, különösképpen a 24. század vége felé. A Vatikán bizalmatlanul kezeli őket, a Konföderáció valódi hatalmasságai, az oligarchák pedig igyekeznek uralmuk megőrzésének érdekében és a rendszer fenntartásában felhasználni őket, igazolni önmaguk létét és szükségességét.

A 2366. évben járunk. Párizs mellett, egy kietlen és mérgezett földdarab közepén egy politikailag súlytalan vallási gyülekezet él, amelynek vezetője, Nathan Gillian képes néhanap csodákat tenni. Nathan ügyesen egyensúlyoz a világi hatalmasságok és az egyházfők között, s hogy a hatalom birtokosainak kegyét elnyerje, néha eleget tesz egy-egy meghívásnak, és elmegy hozzájuk titkos szeánszokat levezetni. Ám az egyik éjszaka, egy ilyen szeánszon, a Novus Ordo Seclorum egy oligarchája előtt riasztó esemény következik be, és a közösségnek menekülnie kell a Földről. A cél a hatvannyolc fényévnyire lévő Alchiba egyik bolygója lesz, ahol kikerülhetnek a Konföderáció vezetőinek uralma alól.
Read the rest of this entry »


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek