Szélesi Sándor

November 26-án napvilágot látott az idén legjobb európai SF szerzőnek választott Szélesi Sándor (Anthony Sheenard) legújabb novelláskötete, A láthatatlan város címen. A kötet tizennégy, Budapesten játszódó novellát tartalmaz. Az írások a sci-fi, a misztikum és a mesék határvidékén járnak, főszereplőjük maga az író és - amint a címből sejthető - maga a város, annak rejtett, a mindennapi emberek elől elzárt élete.

Mórocz Tibor, a könyv kiadója ezekkel a szavakkal ajánlja a művet az olvasók figyelmébe:

A láthatatlan város a műfaját tekintve egy igen érdekes mű, szívem szerint a tudományos-fantasztikus helyett inkább misztikus fikciónak mondanám. Meg kell jegyeznünk, ez a kirándulás a misztikum világába nem idegen a szerzőtől, ilyen hangulatot teremt a Mysterious Universe kötetek lapjain is. Ez valahogy mégis más. Budapesti lokálpatriótaként igen izgalmas volt a novellafüzért olvasni, mert olyan, mint ha körülöttünk játszódna. Most, az orrunk előtt, a szomszéd utcában vagy a közeli parkban. Csupán a mi tekintetünk előtt ezek a misztikus történések rejtve maradnak. A valós helyszínek felhasználása a Krúdy Gyula által leírt óbudai kiskocsmákat juttatja eszembe, a történet sodrása viszont Stephen King hangulatával kísért lépten-nyomon. Sci-fi és kortárs irodalom, több egyszerű ponyvánál, bédekker a saját képzeletünkhöz. Egyre mélyebbre merülünk egy másik Budapest, egy láthatatlan város megismerésébe…

A borítón olvasható:

A budapesti bérházak málló vakolatú lakásaiban, baljós pincéinek mélyén különleges emberek élnek, a kihalt aluljárókban, romos gyárterületeken elképesztő dolgok esnek meg, a környező pilisi rengeteg pedig félelmetes szertartásoknak szemtanúja – ez egy másik, egy ismeretlen város, ahol néha még a fizika törvényei sem érvényesek. Amikor e novellák írója beköltözik hetedik kerületi albérletébe, sorsa gyökeres fordulatot vesz: felfedez egy ijesztő, mágikus birodalmat. Napról napra új alakokat ismer meg – jósokat, mágusokat, tündéreket és magát a Halált is –, és alámerül e valószínűtlenül valóságos világ életébe.

Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró eddig háromszor kapta meg a legjobb magyar SF-műért járó Zsoldos Péter-díjat, idén pedig Koppenhágában az Európai Science Fiction Társaság Európa legjobb SF írójának választotta. Művei jelentős részét Anthony Sheenard néven publikálta.

Megjelent a Magyar Demokrata 2007. évi 48-as számában.

Jövőbeli történeteiben sokszor a mai társadalom kritikája jelenik meg, s úgy érezzük, hogy a sci-fi elemek nem is egy izgalmas történet összetevői, hanem egy jóval hatásosabb metafora eszközei. Akárcsak legújabb kötetének címadó szürreális novellájában, A csonkolás művészetében, amely mintha a divatból a plasztikai sebész kése alá fekvő társadalom szatírája lenne. Az Európa legjobb sci-fi írójának megválasztott Szélesi Sándorral beszélgettünk.

– Magyarország a német birodalommal együtt megnyerte a II. világháborút. Ez a kiindulópontja új kötete egyik legérdekesebb novellájának. Nem félt, hogy direkt politizálással vádolják majd?

– Be kell vallanom, hogy mielőtt beszerkesztettem a kötetbe, átküldtem egy ügyvéd barátomnak. Azt mondta, szerinte nem lesz belőle probléma, de mindenki, aki elkötelezett valamerre, meg fog haragudni rám. Gyakorlatilag a politikai paletta egészét pellengérre állítom, kap ütést a bal, a jobb, a közép is. De hát, valljuk be, néha mindenki megérdemli. Egy írónak az a feladata, hogy megmutasson bizonyos dolgokat, és arra kényszerítse az olvasót, hogy továbbgondolja a leírtakat és eljusson egy saját következtetésig. Mint egy pszichiáter gyógykezelése: nem megmondja a betegnek, mi a baja, hanem rávezeti. Egyszerre van így könnyű dolgom és nehéz, mert nem kell nekem igazságot tennem, észt osztanom, viszont úgy kell a szavakkal bánnom, hogy mindenkiben feltámadjon az igény a saját erkölcsi állásfoglalásra. Egy író legyen érzékeny a környezete problémáival szemben, legyen az morális, társadalmi, tudományos vagy gazdasági. Főképp olyan feszültségekről kell megnyilatkoznia, amelyeket nem tudunk feldolgozni most már évek, évtizedek, vagy akár évszázadok óta. A sci-fi író abban különbözik a többitől, hogy pluszdimenziót ad hozzá, mások az eszközei.

– A sci-fiben rendkívüli nagy hangsúlyt kap a tudományos hitelesség, miközben a leginkább elrugaszkodik a valóságtól. Hogyan lehet ezt a két, látszólag ellentmondó szándékot összehozni?

– Ez is egy intellektuális játék. Témától függ. Egy klasszikus sci-fi történet esetében én is a tudományos alapokra helyezem a művet, történelmi, fizikai tényekből indulok ki, ez a műfaj egyik alapja. De amikor csak szórakoztatni akarok, és ezer évvel a jövőben járok, mint a Mysterius Universe-ben, át tudom lépni a korlátokat. Ebben a sorozatban az írótársaimmal felépítjük a harmadik évezred történetét, de az az időutazás, különleges fegyverek és űrhajók mellett egyedisége, hogy visszanyúl az emberi történelembe, legendákat, eseményeket és személyeket is átemelve.
(more̷